Dr. Cseke István

Dr. Cseke István

Sopron, Deák tér 45
Magánorvos
Szemészet
3.0

Információk

Kedd: 16.30-18.30

Vélemények

3.0
5
1
4
0
3
0
2
0
1
1

Jelentkezzen be az értékeléshez.

G
Andrea Boór Google
2021.05.26 23:03
Alapszemvizsgálat 19.000 forint, ami alatt arról győzködtek, hogy jól látok a mostani szemüvegemmel, hiába jeleztem több ponton, hogy nem látok elég jól a jelenlegi szemüvegemmel. "Az emberek így látnak, higgyem el" és ha a táblán nem láttam egy betűt, azt "tippeljem meg", jó az úgy. A vizsgálat közben szóba került, hogy kerüljön rá a papíromra, hogy jó a mostani szemüvegem, hogy a háziorvosom megnyugodjon. Az egésznek semmi köze nem volt a háziorvosomhoz, azért mentem el szemészetre, hogy kivizsgáltassam a szemem és esetlegesen új szemüveget csináltassak, mert ezzel a szemüveggel nem mertem már vezetni. A papírom szerint az orvos géppel bemért adatai szerint is kellhet az erősebb szemüveg, de azóta jártam másik orvosnál másodvéleményért, és összesen a két szememre 0.75 dioptriával többet kapok. Azt gondolom ez kicsit elüt attól, hogy "jó a mostani szemüvege", miközben a beteg azt mondja, hogy "nem látok jól". Amikor sokadjára kérdeztem rá, hogy miért érzem úgy, hogy nem jó a látásom, azt a javaslatot kaptam használjak műkönnyet.
Nem ajánlom, szörnyű élmény volt.
G
Hermann Brunner Google
2016.07.07 05:30

Jelentkezzen be a hozzászóláshoz.

Nincsenek hozzászólások.
Ez az adatlap még nem lett igényelve. Igényelje most, hogy kezelhesse az információkat.

Megérdemel egy kis kikapcsolódást

Stressz, fáradtság vagy izomfeszülés? Fedezze fel Sopron masszőreit, és foglaljon időpontot egyszerűen a MedGO-n.

Masszőrök Sopron
Értesítések
Betöltés...