Információk

Hétfő: 9:00-13:00

Kedd: 9:00-17:00

Szerda: 14:00-18:00

Csütörtök: 9:00-17:00

Péntek: ZÁRVA

Vélemények

4.2
5
4
4
0
3
0
2
0
1
1

Jelentkezzen be az értékeléshez.

G
Szilvia Papp Google
2025.12.09 19:25
Ma voltunk először a rendelőben a cicámmal és nagyon boldogan távoztunk. Bár még előttünk vannak a vizsgálatok, de abszolút jó kezekben érzem a cicámat. Borzalmasan türelmesek voltak, rászánták az időt, picit harciasabb cica, de nagyon szépen sikerült lekezelni, nem stresszelték feleslegesen, nem erővel akarták lenyomni. Megtaláltuk a módját, hogy szinte stresszmentesen elvégezzük a labort. Eddig a legtöbb helyen az volt a problémám, hogy nem igazán volt idő kibeszélni a problémát, siettek. Itt abszolút nem ez volt. Direkt olyan időpontot adtak első alakalomra, hogy minden át tudjunk beszélni. Részletesen kikérdezett a doktornő, előre elkérte az eddigi papírjait, mire mentem, már egy jegyzettel készült, azokról, amit mindenképp meg szeretne említeni. A kórlapja is sokkal-sokkal részletesebb volt, mint eddig bárhol, minden rajta szerepelt. Kapott a cica jutalomfalatot, kipróbálásra egy tasakos eledelt, illetve egy kis jàték fácántollat. :) Cicafüvet is növesztenek, amit odaadnak a pácienseknek, igény szerint. Mindenkinek ajánlom a csapatot. :)
G
tika uuu Google
2025.10.13 21:13
0 csillagot adnék, ha lehetne olyat, de sajnos korlátok közévagyok szorítva. Kellemetlen egy hely, egy nagyrakás pénzlehúzás, egy átlag vizsgálat, ami annyiból áll , hogy megfogdoss a doki az állatot, meg rá állítja a mérlegre és utánna benyögi, hogy 30k. Te meg így lesel, hogy tessék. És megtehetik ezt mindenféle aggály nélkül, mivel árakat nem közölnek le hivatalosan, szóval csak reménykedni lehet, hogy a doktornő nem ballábbal kelt fel és nem akar megkopasztani.
G
Krisztián Csalami Google
2025.10.09 09:16
Sokszor még nem voltam a rendelőben, de az orvos, aki miatt ide is jövünk, már sok éve kezeli a kutyáimat, így tudom, hogy nála a legjobb kezekben vannak.
G
Krisztina K Google
2025.09.17 18:12
Kedves, szakértő személyzet, a doktornő nagyon figyelmes és előzékeny volt. Nagyon szépen bántak a cicámmal, tényleg törekedtek rá, hogy a lehető legkevesebb stressz érje. Informatív volt a vizsgálat utáni konzultáció is. A macskafüvet pedig itt is köszönjük :)
G
Veronika Szatmary Google
2025.07.21 18:23
Ez az első állatorvosi rendelő, ahol valóban figyelembe vették, hogy a cicám nagyon szorongó és fél az állatorvostól. Itt mindig extra figyelmet fordítanak rá: külön váróterem van a cicáknak, nyugtató zene szól, és egyértelmű, hogy szeretik az állatokat (ezúton is köszönjük a macskafüvet 😊).

A doktornő nagyon lelkiismeretes, időt szánt arra, hogy megismerje a cica kórtörténetét – aki 15 éves, és életkorából adódóan már több problémával is küzd –, és mindig a legkíméletesebb, legjobb megoldást keresi számára. A vizsgálat után mindig részletes, írásos összefoglalót kapok, és figyelemmel kísérik a pácienseik hogylétét.

A doktornő tudása és hozzáállása kivételes, az asszisztense pedig nagyon kedves és támogató – igazán jó csapatot alkotnak. Csak ajánlani tudom őket.

Jelentkezzen be a hozzászóláshoz.

Nincsenek hozzászólások.
Ez az adatlap még nem lett igényelve. Igényelje most, hogy kezelhesse az információkat.

Megérdemel egy kis kikapcsolódást

Stressz, fáradtság vagy izomfeszülés? Fedezze fel Budapest XIII. kerület masszőreit, és foglaljon időpontot egyszerűen a MedGO-n.

Masszőrök Budapest XIII. kerület
Ne várd meg, míg ledönt a fáradtság vagy a megfázás – támogasd a szervezeted most, és maradj formában egész évben.
Ajánlat Önnek
🍊 Erős immunrendszer minden nap

Ne várd meg, míg ledönt a fáradtság vagy a megfázás – támogasd a szervezeted most, és maradj formában egész évben.

Vásárlás
Értesítések
Betöltés...