Nem magát az edzőtermet értékelem, hanem a tulajdonosok hozzáállását egy konkrét eset kapcsán.
Nemrég egy lapsúlyos gépnél baleset ért. Egy előttem edző vendég a gép súlyait – a tulajdonosok elmondása szerint – nem megfelelően hagyta ott használat után. Amikor a súlyválasztó pöcköt át akartam helyezni, a levegőben lógó súlyok hirtelen leszakadtak, és a kezemre estek. Az egyik ujjam megrepedt, több ujjam körme azonnal vérezni kezdett, a fájdalom gyorsan erősödött, ezért a napijegyem használatát félbe kellett szakítanom és hazamentem, mert tudtam, ebből ügyelet lesz.
Kifelé menet jeleztem a recepción, hogy a gép ebben az állapotban balesetveszélyes. Segítség vagy elsősegély felajánlása helyett azonban kioktató, támadó hangnemet tapasztaltam. Ahelyett, hogy megkérdezték volna, jól vagyok-e, vagy biztosítottak volna elsősegélyt, inkább azt hangsúlyozták, hogy mindenki saját felelősségére edz.
Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az edzés saját felelősségre történik. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy egy sérülés esetén az alapvető emberség és szakmai hozzáállás minimuma az, hogy érdeklődnek a vendég állapota felől, illetve segítséget nyújtanak.
A baleset mellett a legnagyobb csalódás az, ahogyan a helyzetet kezelték.
Szurkos Marcell
2026.02.09 20:27
A minap a barátnőm kezére esett egy súly, mert az előző, gépet nyúzó egyetemi tanár rosszul használta azt. A barátnőm vérző kézzel segítséget kért a recin, de ott mindössze kioktatták őt a roppant kedves tulajok... ez nálam egy pont. Köszönjük a megfelelő hozzáállást.
Dóra Urbán
2025.10.07 09:53
Évek óta Savoly Dóri muay thai edzéseire járok ebben a teremben, az órák mindig magas színvonalúak és sok lehetőséget adnak a fejlődésre. Hetente egyszer a konditermet is használom, ami tiszta, jól felszerelt, a személyzet pedig kedves és segítőkész. Ez a hely tényleg mindent kínál, amire az embernek szüksége lehet az edzésekhez – csak ajánlani tudom mindenkinek!
Tunde Vigh
2025.09.22 21:05
Nyitás óta ide járok, azonban sajnos a minőség az elmúlt egy- másfél évben rengeteget romlott. Az edzők és a recepciósok egytől egyik nagyon kedves, segítőkész, jó fej emberek. Az értékelési pontszámomat ők felfelfelé húzták. A probléma akkor kezdődött amikor a box edzések elindultak lent, esti csúcsidőszakban a lenti teremben elviselhetetlen volt a levegő, ezt követően lett a lenti nagyobb helység teljesen a box edzés helyszíne ,ekkor kerültek a,cardió gépek a lenti kis terembe, ami egyszerűen használhatatlan a jelenlegi formájában, szerintem. A gépek miatti zsúfoltság elviselhetetlen , végig üveg felület , szellőzés, ipari klíma nincsen , nyáron a 2 mobil klíma sem sokat segített. A női öltözőben a hónapokkal ezelőtti ázás miatt még mindig elviselhetetlen szag van.
Az i re a pontot a mai nap tette fel, amikor a kinti 30 fok ellenére a klíma nem ment , belépve a terembe büdös és meleg "üti"meg a vendéget , majd mikor megkérdezem miért nem megy a,légkondi azt mondják macerás bekapcsolni, holnap meg úgyis lehülés jön
Szerettem ide járni mert családias a hangulat, heti 2x alkalommal szinte ugyanazokkal az edzőkkel, vendégekkel találkoztam , elbeszélgettünk, nevetgéltünk
De ez a színvonal romlását ajnos nem tudja helyettesíteni .
Vivien Szilvassy
2024.10.03 18:18
Frekventált helyen elhelyezkedő, modern, színvonalas terem, családias hangulat, jól felszerelt géppark. Az átlagosnál nagyobb funkcionális tereknek köszönhetően nem csak a súlyzós, hanem a funkcionális edzések kedvelői is megtalálják itt számításaikat. :)
Zsolt Gút
2024.02.07 15:24
Sok teremben jártam már, de kiemelkedően jó véleményem van a helyről. Első számú, hogy a teljes személyzet kedves és segítőkész. Frekventált helyen van, ennek ellenére megfizethető árakon; legyen szó a teremhasználat díjáról vagy a büfé árairól. Az öltöző mindig tiszta, kultúrált, ahogyan az idelátogató közönség is. A mosdók ápoltak, a tussoló inkább frissítő hőmérsékleten üzemel. Személy szerint én kora reggelente járok minden nap, sosincs tumultus, persze a tipikus szezonidőről nem tudok véleményt mondani. Összességében szuper hely, legyél kezdő, újrakezdő vagy haladó.
Masszázs a közeledben
Lazítson egyet – találjon masszőrt típus és város szerint.
Kérjük, hogy a probléma bejelentésénél pontosan fogalmazza meg észrevételét.
Ha valamelyik adat vagy nyitvatartás hibás, küldje el a megfelelő adatot és mi a lehető leggyorsabban javítjuk!